Történelem lecke az én nézőszemszögemből!
1. Előre le szeretném szögezni, hogy nem szerelmi kapcsolatról lesz szó!
2. És ha ezen a faviccen túl vagyunk el is kezdhetjük:D
3. Első Worms játékom a Worms Armageddon New Edition volt 2004-ben. Mivel internetem nem volt ezért javarészt csak offline ban tudtam játszani. (Mellesleg a legnagyobb játékbemutatóm ez az Armageddon lesz, tehát ebből nagyon sok cikket fogok irni egészen az Offline résztől a felhasználható BUGokig.) De sajnos a CD mivel elég ramaty állapotban volt pár hónappal később ezért az Armának lőttek.
4. Második Worms játékom a Worms 3D nevet viselte. Ezt már 2005 karácsonyán kaptam, amikor is balszerencse ért. Mivel a gépem teljesítménye nem érte el a 3D követelményét, ezért a játékkal csak 1 évvel később 2006 telén tudtam foglalkozni. :D Azóta is a 3D-sek közül ez a legkedvesebb számomra. Annyira tetszett a sztory meg azért ez a rész kellemesen nehéz volt, tehát volt kihívás benne rendesen. Nem tudtam átvinni. Erről a részről is lesz sok cikkem. Ugyh alaposan ki lesz vesézve az egész játék.De aztán eljött 2007 januárja mikor is kölcsönkérte valaki ezt a játékot, csakhogy mikor visszakaptam már mikor feltelepítettem nem indult el a játék. Valami hibaüzenetet kiírt és kész. No comment!
5. Eljött 2008 decembere amikor is egy barátom (Szabó László) megajándékozott egy Worms 4: Mayhemmel. A Worms3D után nagyon megörültem ennek a kis nyalánkságnak de a története már kidolgozottabb színesebb, szebb, ....de valahogy nem kárpótolta a 3D-t. Viszont az Online móka az nagyon jó lett. Péter barátommal azóta is nyomjuk Online ba. Nem sütök el nagy dolgot ha azt mondom ebből is velős cikk lesz:D Nem mellesleg meg Petit itt ismertem meg...majd tőle is lesz egy bővebb bemutatkozó bejegyzés. A Worms 4 sztoriját teljesen elvégeztem és a Kihívás sorozatot is méghozzá a megadott időn belűl. Egyedűl a (jelenleg) a Trófeaszobában hiányzik 3 trófeám, de a nyavalyás nem akarja megadni nekem egyelőre_:D Szóval ezzel a játékkal mai napig jót játszok online
6. Aztán 2009. decemberében tesóm meglepett egy Worms Forts-sal ugyh már nem is csodálkoztam hogy karácsonykor is Wormsot kaptam:D (Erről is lesz cikk, viszont a Forts egy igen fura kategóriájú játék és a nehézsége very hard:D ) De a történet mód nagyon tetszik:)
7. 2009. januárjában újra elkezdtem Peti javaslatára Armageddonozni ezúttal Online is és ez azóta is tart. Egyszer én kapok ki, egyszer Peti:D........
8. Történelemóránk ezúttal véget ért gyerekek, jó éjszakát kívánok:D na de vicc nélkül sziasztok
Utolsó kommentek