Sziasztok még egyszer!
Blogtulajdonos társam (Ernő88) fel merészelt kérni, hogy írjak magamról kicsit bővebben is. Hát most megteszem.
Schillinger Péter vagyok. 1979. május 17-én születtem Székesfehérváron. Koraszülött voltam, kevéssel születésem után agyvérzés ért, emiatt jobb oldalamra enyhén lebénultam. 1986. februárjában kerültem fel a budapesti Pető Intézetbe, ahol az óvoda nagy részét jártam. Ott kezdtem el az iskolát is. 1988. júniusában tértem haza, ezért kénytelen voltam az általános iskola második osztályát megismételni. 1995-ben a sors visszavitt a fővárosba: bekerültem a marczibányi téri Mozgássérültek Állami Intézetébe, ahol 1995 és 97 között alapfokú, 2001 és 2002 között pedig középfokú számítástechnikai képzésben részesültem. 1997 és 2001 között e intézet Hermina úti részlegében végeztem el a gimnáziumot és tettem le az érettségit. Anyanyelvem, a magyar mellett két nyelven értetem meg magam: németül és románul. Az angolt iskolai tanulmányaim során 12 esztendeig tanultam, de nem használtam. Németül részben magamtól részben pedig fakultációk, illetve az Osztrák Intézetben 2002 és 2004 között látogatott nyelvtanfolyamok során, románul pedig a tévé, erdélyi származású személyek, illetve könyvek segítségével, de nagyrészt magamtól tanultam meg. Újabban a szerb nyelvvel ismerkedek. (Valamennyit már úgy is tudok :D). Kukacozni lassan 11 éve kukacozok. És hogy miket játszok? Nos, nagy kedvencem a normál harc de nem vetem el a Mine Madness-t sem.
Blogtulaj társamat, Ernőt, especiel a Worms 4 Mayhem netes részén ismertem meg........ Az a játék a fent említett állapotom miatt (mert nagyrészt 1 kézzel tudok játszani) kicsit nehezebb, de elégedett vagyok magammal. Ja, és még valami.......... Realista vagyok...... Ez azt jelenti, hogy egyes döntéseket a helyzet felmérése alapján hozok meg.
Nagyjából ennyit kívántam leírni
Utolsó kommentek