1. Rizsa:
Na szevasztok! Egyszer meséltem egy bejegyzésemben, hogy melyik wormssel mikor ismerkedtem meg, de most gyarapodott a lista (na persze a ti érdeketekben is, hiszen tesztet kell, hogy írjak belőle az összes részből, úgyhogy lesz mit írnom) és ez csak mégjobban gyarapodni fog. Sajnálatos módon konzolos részt tesztelni konzolok hiányában nem tudok, de mivel PSP-m van azt is szándékozom letesztelni. Na de ennyi a rizsából jöjjön a kis lista és a kis megjegyzés amivel eddig (hangsúlyozom PC-n) dolgom volt:
2. Eddigi Worms játékaim (Egy két gondolatot követve, reméljük rizsázás nélkűl:D)
- Worms 1: Ami igen régi, de mégis hangulatos. Az infót róla már leadtam ITT.
- Worms 2: Próbáltam és igen jó volt. A teszt közeleg! (Rohadt "féreg" bazookával nem lelőtt engem? Haladni kéne pedig a Küldetésekkel!)
- Worms World Party: Na ezt jobb megemlíteni se. Nemrégen kaptam Peti barátomtól, de ez megeszi az idegsejtjeim utolsó kis csíráját is:D A Küldetésekkel nem haladok, mert állandóan besötétűl az egész valami hiba miatt, és komolyan mondom, ez a játék jó lenne, ha nem lenne tele hibákkal. Erről külön bejegyzést fogok készíteni, majd ha ehhez a teszthez érünk! Ami nem most lesz emberek, és most veszem észre, hogy már megint túl sokat "pofázok":D Haladjunk:
- Kezelésbe vettem még, a Worms 3D-t is, ami egy nagyon COOL (na nem a TV) játék. Egyszerűen "beszarás" hogy milyen jó játék lett. Komolyan emberek annyira jó lett, ha kiadnák újra PC-n dupla áron is megvenném. (Na jó, visszaszívom!) Egyszerűen bele lehet szeretni! (Előre is elnézést kérek a barátnőmtől, de nem-nem csalom meg:D)
- Volt szerencsém a Worms Forts: Under Siege-hez is, ami kitalálója biztos nem egy józan ember volt. Minekután a Küldetései olyan nehezekre sikerűltek, biztos nem gondolták át a nehézségi szintjét a kedves készítő úrak Pista bá' és Jóska bá' (Előre is elnézést kérek, ha esetleg Sanyi bá' készítette volna a Fortsot! Biztos nem olvastam utána:D). De érdekes, hogy a játék egy valóban hosszú játékidővel bír.
- Emberek! 100%-os kijátszással megvan még a Worms 4: Mayhem! Avagy meglenne ha 3 trófea nem hiányozna a trófeaszobából. Úgyhogy amíg a játék még megszivat, egy pár olajoshordó robbantásával addig én nem szívatnálak itt titeket tovább a rizsával, úgyhogy sziasztok:) (A végét spontán írtam,...de jól jöttem ki belőle:D)
- Aú de hülye vagyok! Mellékesen még a Worms Armageddonnal is játszok, a másik nagy kedvencemmel, amin a Petivel vágjuk egymás kukac pofájába a gránátot...:D
Na emberek ezek után jöjjön a: Fontosabb bejegyzések napjai!
Holnapi menü: Nem ismert!
2010. március 15: " Worms 2: A kukacok visszatérnek (1)"
2010. március 19: " Féreg viccek: Az első vicc (1) "
Utolsó kommentek